www.fashion-world.hu

Divat,sztárok,cikkek,zenék!!:)

2015. augusztus 31. hétfő

Klippremier: Taylor Swift – Wildest Dreams

Az énekesnő még augusztus elején jelentette be, hogy a Wildest Dreams című dala kap klipet.

Az utóbbi időben Taylor Swift összes dalához készült klip kasszasiker lett. A 1989 nevezetű albumán lévő számok sikerét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy ez lett 2014 legtöbb példányszámban eladott lemeze lett. A mai napon pedig nyilvánosságra került a Wildest Dreams címet viselő dalhoz készült kisfilm is, aminek érkezését még augusztus elején árulta el a Twitteren.

A klip, melynek helyszínéül egy gyönyörű sivatag szolgált, a VMA felvezető műsorában debütált. Persze a magas, markáns szépfiú sem maradhatott ki Scott Eastwood személyében, akivel az énekesnő szerelembe esik, majd forró csókok után, heves vitába kezdenek és sajnos a végén mégsem maradnak egymás mellett.

Egyébként a helyszín kapcsán a vadállatokban sem szenvedhetünk hiányt, hiszen előbukkannak néhol oroszlánok, elefántok és zsiráfok is. A klip végeztével pedig egy szöveg jelenik meg, amivel arra hívták fel a figyelmet, hogy Taylor a forgatás helyszínéül szolgált parknak adományozza az összes bevételt, ami a videóból származni fog.



2015. augusztus 31. hétfő

Visszatér a képernyőkre a Gossip Girl sztárja

A Gossip Girl Nate Archibaldja végre visszatér a képernyőkre! Legközelebb a Blood and Oil című sorozatban láthatjuk viszont.

Visszatér a képernyőkre a Gossip Girl sztárja

Már majdnem három éve, hogy legördült a függöny az Upper East Side-on, és bár kisebb szerepekben ugyan, de Chace Crawford is feltűnt a vásznakon – így láthattuk a Glee-ben és a Mountain Menben –, azonban egykori kollégáitól eltérően szeretett volna kicsit visszavonulni a nyilvánosságtól, és kiélvezni jól megérdemelt pihenését.

Chace azonban immár készen áll a visszatérésre, ugyanis a People magazinnak adott legutóbbi interjújában elárulta: hamarosan újabb sorozatban, a Blood and Oilban láthatjuk viszont. Ez egy nagyon jó lehetőség számomra, ezúttal egy teljesen más karaktert alakítok, mint Nate volt, de ettől függetlenül semmire sem cserélném el azokat az éveket.

30 éves színész azt is elárulta, hogy a Gossip Girllel együtt a kisfiús külsőnek is búcsút intett, és sejtelmesen bevallotta: új szerepe nem kényszeríti arra, hogy minden nap borotválkoznia kelljen. Az Észak-Dakotában játszódó drámasorozat első évada egyébként már el is készült, Chace pedig egy Billy LeFever nevű karaktert alakít benne.

 

2015. augusztus 31. hétfő

Avril Lavigne volt Taylor Swift turnéjának utolsó sztárvendége

A Lyme-kórból felgyógyuló Avril Lavigne augusztus 29-én csatlakozott Taylor Swift turnéjához egy fellépés erejéig.

Taylor Swift igen sikeres hónapokat tudhat maga mögött, hiszen 1989 névre keresztelt turnéjának szinte minden állomása teltházas volt, és olyan sztárvendégekkel szórakoztatta a közönséget, mint Lisa KudrowAlanis MorissetteMatt LeBlancJulia RobertsSelena Gomez és Gigi Hadid.

Az énekesnő legutóbbi fellépésén a Lyme-kórból lábadozó Avril Lavigne volt a meglepetés vendég, akivel az énekesnőnek nemrégiben volt egy kisebb szóváltása, ám a közösen előadott Avril-szerzemény, a Complicated után mindenkiben eloszlottak a kétségek, és nyilvánvaló volt, hogy a két szőkeség jó barátságot ápol egymással.

Hihetetlen volt megosztani a színpadot Avril Lavigne-nal! A Complicated egy brilliáns popdal, és én szeretem Avrilt – írta a Twitteren még aznap Taylor, az Instagramra pedig egy kedves képet töltött fel a Taylor szereti Avrilt-felirattal.

Természetesen a visszatérő dalain dolgozó Avril sem ment el szó nélkül a közös munka mellett, és három nagyszerű képet is megosztott az Instagramon kettejük közös produkciójáról. Hatalmas megtiszteltetés volt előadni ma esta a Complicated-et Taylor Swifttel a 1989 turné keretein belül. Fantasztikus volt! – írta Avril.

Taylor egyébként szeptember 9-én áll legközelebb színpadra, és egészen halloweenig tart majd 1989 nevű turnéja. Novemberben csupán egyetlen fellépést ad, és decemberben sem vállalja túl magát, hiszen lassan megkezdi legújabb albumának munkálatait.

 

2015. augusztus 31. hétfő

Avril Lavigne volt Taylor Swift turnéjának utolsó sztárvendége

A Lyme-kórból felgyógyuló Avril Lavigne augusztus 29-én csatlakozott Taylor Swift turnéjához egy fellépés erejéig.

Taylor Swift igen sikeres hónapokat tudhat maga mögött, hiszen 1989 névre keresztelt turnéjának szinte minden állomása teltházas volt, és olyan sztárvendégekkel szórakoztatta a közönséget, mint Lisa KudrowAlanis MorissetteMatt LeBlancJulia RobertsSelena Gomez és Gigi Hadid.

Az énekesnő legutóbbi fellépésén a Lyme-kórból lábadozó Avril Lavigne volt a meglepetés vendég, akivel az énekesnőnek nemrégiben volt egy kisebb szóváltása, ám a közösen előadott Avril-szerzemény, a Complicated után mindenkiben eloszlottak a kétségek, és nyilvánvaló volt, hogy a két szőkeség jó barátságot ápol egymással.

Hihetetlen volt megosztani a színpadot Avril Lavigne-nal! A Complicated egy brilliáns popdal, és én szeretem Avrilt – írta a Twitteren még aznap Taylor, az Instagramra pedig egy kedves képet töltött fel a Taylor szereti Avrilt-felirattal.

Természetesen a visszatérő dalain dolgozó Avril sem ment el szó nélkül a közös munka mellett, és három nagyszerű képet is megosztott az Instagramon kettejük közös produkciójáról. Hatalmas megtiszteltetés volt előadni ma esta a Complicated-et Taylor Swifttel a 1989 turné keretein belül. Fantasztikus volt! – írta Avril.

Taylor egyébként szeptember 9-én áll legközelebb színpadra, és egészen halloweenig tart majd 1989 nevű turnéja. Novemberben csupán egyetlen fellépést ad, és decemberben sem vállalja túl magát, hiszen lassan megkezdi legújabb albumának munkálatait.

 

2015. augusztus 20. csütörtök

YASSS! Végre nálunk is vetítik Jamie Dornan beteg sorozatát!

A The Fall című BBC-remekművet Hajsza címen láthatják majd a nézők.

Ha a BBC csinál egy sorozatot, szinte biztosak lehetünk abban, hogy nem adnak ki rossz munkát a kezükből. Ez történt a Hajszával is, aminek nemcsak az alapsztorija zseniális, hanem a szereposztása is: Jamie Dornan mellett ugyanis Gillian Anderson is brillírozik a képernyőn. A színésznőt nyilván nem kell bemutatni, hisz nem véletlenül kaszált már be egy csomó díjat. Jamie Dornanről viszont meg kell említeni, hogy még ha utáltad is A szürke ötven árnyalatában (amihez valljuk be, hogy tényleg nem kellett nagy színészi tudás...), ebben a sorozatban nyilvánvalóvá fog válni, hogy egyébként egy brutálisan tehetséges színész, csak sajnos Robert Pattinsonhoz hasonlóan neki is kellett egy kasszasiker ahhoz, hogy ezt végre a világon mindenhol észrevegyék.

A sorozat bár csak 16-os karikát kapott, azért elég beteg: egy pszichopata sorozatgyilkosról (Dornan) szól, akit hiába igyekszik egy nyomozónő (Anderson) vezetésével elkapni a rendőrség, valahogy mindig kicsúszik a kezük közül. Persze ha a Gyilkos elmékben lennénk, a tettest egyetlen rész alatt elkapnák, de ez itt nem Hollywood, így egy idegtépő, több estés alkotást kapunk, amit egyszerre imádunk és utálunk. Imádjuk, mert az első képkockától az utolsóig fenntartja az érdeklődést, és utáljuk, mert tényleg idegállapotba hoz.

2015. augusztus 20. csütörtök

Cara Delevingne: „Borzalmas és undorító dolgokat tettem”

A 23 éves szupermodell nemrégiben egy brit magazinnak adott interjút, melyben szót ejtett a divatvilág buktatóiról és színésznői karrierjéről is.

Cara Delevingne: „Borzalmas és undorító dolgokat tettem”

A gyönyörű szupermodell karrierje kezdete óta feszítet tempóban dolgozik, és bár szívesen modellkedett, elmondása szerint a filmvilágban jobban otthon érzi magát, és arra az elhatározásra jutott, hogy végleg búcsút int a fotózásoknak, és színésznőként próbál érvényesülni.

Mint tudjuk, július 30-án került első ízben bemutatásra a Cara főszereplésével készült John Green regényen alapuló filmadaptáció, a Papírvárosok, mely ugyan sok kritikát kapott, ennek ellenére alappillére volt a 23 éves modell azon elhatározásának, miszerint végleg felhagy a modellkedéssel. Döntését nagyban befolyásolta az is, ahogyan a divatszakma tárgyiasítja a nőket, és az interjú során szót ejtett arról is, milyen könnyűvérűnek érezte magát karrierje elején, amikor a fotózásokon szexi pózokban kellett megmutatni bájait.

Egy kicsit feminista vagyok, és ettől betegnek érzem magam. Borzalmas és undorító. Fiatal lányokról beszélünk. Karriered kezdetén még nagyon fiatal vagy, nem túl jó dolgoknak vagy kitéve ezzel, és úgy érzed: semmire nem mondhatsz nemet.

A feszített munkatempó, a növekvő népszerűség és a megfelelni akarás azonban nyomot hagyott Carán, akinél egészségügyi problémák jelentkeztek a folyamatosan vállán cipelt terhek miatt. A modell bőre a pikkelysömör jeleit mutatta, így nem győzte elrejteni a kényes területeket.

Az emberek nyomására folyton kesztyűben jártam, és azt sem akarták, hogy megérintsem őket, mert azt gondolták, olyan ez, mint a lepra vagy ilyesmi. Pedig ez mentális eredetű probléma volt, hiszen ha nem szereted önmagad, a tested és azt, ahogyan kinézel, akkor a dolgok folyamatosan rosszabbak és rosszabbak lesznek.

Napjainkra azonban teljesen megbékélt önmagával és karrierje alakulásával a gyönyörű modell, jelenleg pedig a Suicide Squad című akciófilmet forgatja Jared Leto és Scott Eastwood társaságában. A divatvilág ugyan meghatározó szerepet játszott az életében, szeretné azt a korszakot maga mögött hagyni.

„A divatszakma nem engedte, hogy túlnőjek a saját emberségemen, és azt sem hagyta, hogy elfelejtsem, milyen fiatal voltam a kezdetekkor. Nagyon öregnek érzem magam. [...] Végre ki merek állni magamért és másokért is. Ha valahol igazságtalanságot tapasztalok, lelépek. Ha valaki netán túllépné az általam szabott határt, tudatni fogom vele, és mindenki mással is.”

 

2015. augusztus 20. csütörtök

Új klip érkezett Selena Gomez dalához

A rajongók nagy örömére végre debütált a Good For You A$AP Rockyval készített változatánk kisfilmje.

Új klip érkezett Selena Gomez dalához

Bár egy nappal a premier előtt kiszivárgott Selena Gomez legújabb kislemezes dala, a siker nagyrészt így is garantált volt, hiszen a rajongók már hetek óta fel voltak spannolva. Így hát amikor végre meghallgathatták az A$AP Rockyval közösen készített Good For You-t – melynek producerei Hit-Boy és Rock Mafia voltak –, rögtön a listák élére repítették azt.

Június 26-án pedig meg is érkezett a slágerhez forgatott videoklip, ám mindenki legnagyobb meglepetésére nem a kislemezként kiadott duetthez készült el a kisfilm, hanem a szólóverzióhoz, melyben csak a 23 éves énekes-színésznő énekel. Egyszóval a dögös, Sophie Muller által rendezett klipben is csak Selena látható, de annyira mégsem bánhatták az emberek A$AP Rocky hiányát, hiszen jelenleg közel 80 milliónál áll a számláló a YouTube-on.

Azt nem árulták el, hogy a rapper miért nem szerepelt az első klipben, ám mivel a rádiókban a közös változatot játsszák, úgy döntöttek, mégis leforgatnak vele néhány jelenetet és kiadnak egy új videót. A kisfilm tegnap került fel a legnagyobb videómegosztóra és főként ugyanazok a képkockák láthatók benne, mint az elsőben, de azért néhány eddig még nem látott selenás jelenettel is megtűzdelték.

 

2015. augusztus 18. kedd

Megvannak az idei Teen Choice Awards nyertesei!

Ezeket a filmeket, zenének és tévés produkciókat találták a legmenőbbnek idén a tinik.

5SOS
Idén is rengeteg kategóriát díjaztak az évente megrendezésre kerülő Teen Chouse Awards-on. Nézzük, zsebelt-e be díjat a kedvenc előadód/énekesed/csapatod/színészed! Íme, a teljes lista a győztesekkel:

FILMEK

Legjobb akció/kalandfilm:
Halálos iramban 7 – NYERTES
A lázadó
Kingsman - A titkos szolgálat
San Andreas
az útvesztő
Tracers

Legjobb férfi akcióhős:
Ansel Elgort – A lázadó
Dylan O'Brien – az útvesztő
Paul Walker – Halálos iramban 7 – NYERTES
Taylor Lautner – Tracers
Theo James – A lázadó
Vin Diesel – Halálos iramban 7

Legjobb női akcióhős:
Alexandra Daddario – San Andreas
Jordana Brewster – Halálos iramban 7
Kaya Scodelario – az útvesztő
Maggie Grace – Elrabolva 3
Michelle Rodriguez – Halálos iramban 7
Shailene Woodley – A lázadó – NYERTES

Legjobb sci-Fi/Fantasy
A Bosszúállók: Ultron kora
Hamupipőke
Mad Max: A harag útja
A Hobbit: Az öt sereg csatája
Az éhezők viadala: a kiválasztott - 1. rész– NYERTES
Tomorrowland

Legjobb Sci-Fi/Fantasy színész:
Channing Tatum – Jupiter felemelkedése
Chris Hemsworth – A Bosszúállók: Ultron kora
George Clooney – Tomorrowland
Josh Hutcherson – Az éhezők viadala: a kiválasztott - 1. rész– NYERTES
Liam Hemsworth – Az éhezők viadala: a kiválasztott - 1. rész
Robert Downey Jr – A Bosszúállók: Ultron kora

Legjobb Sci-Fi/Fantasy színésznő:
Mila Kunis – Jupiter felemelkedése
Britt Robertson – Tomorrowland
Jennifer Lawrence – Az éhezők viadala: a kiválasztott - 1. rész– NYERTES
Lily James – Hamupipőke
Scarlett Johansson – A Bosszúállók: Ultron kora
Mackenzie Foy – Csillagok között

Legjobb film, dráma:
Harag
Ha maradnék – NYERTES
McFarland, USA
Adaline csodálatos élete
The Longest Ride
A mindenség elmélete

Legjobb színész, dráma:
Scott Eastwood -The Longest Ride – NYERTES
James Franco – True Story
Jonah Hill – True Story
Chris Hemsworth – Blackhat
Eddie Redmayne – A mindenség elmélete
Logan Lerman – Harag

Legjobb színésznő, dráma:
Blake Lively – Adaline csodálatos élete
Britt Robertson – The Longest Ride
Felicity Jones – True Story/A mindenség elmélete
Reese Witherspoon – Vadon
Kristen Stewart – Megmaradt Alice-nek
Chloe Grace Moretz – Ha maradnék – NYERTES

Legjobb vígjáték:
Aloha
Dumb és Dumber Kettyó
Night At The Museum: Secret of The Tomb
Paul Blart: Mall Cop 2
A tökéletes hang 2 – NYERTES
The Duff

Legjobb színész, vígjáték:
Ben Stiller – Night At The Museum: Secret of The Tomb
Bradley Cooper – Aloha
Jim Carrey – Dumb és Dumber Kettyó
Kevin James – Paul Blart: Mall Cop 2
Robbie Amell – The Duff
Sylar Astin – A tökéletes hang 2 – NYERTES

Legjobb színésznő, vígjáték:
Anna Kendrick – A tökéletes hang 2 – NYERTES
Emma Stone – Aloha
Mae Whitman- The Duff
Raini Rodriguez – Paul Blart: Mall Cop 2
Rebel Wilson – A tökéletes hang 2
Reese Witherspoon – Csábítunk és védünk

Legjobb főgonosz:
Rose Byrne, "Kém"
Vincent D' Onofrio, "Jurassic World"
Jason Statham, "Halálos iramban 7"
Donald Sutherland, "Az éhezők viadala: a kiválasztott - 1. rész"
Bella Thorne, "The Duff" – NYERTES
Kate Winslet, "A lázadó"

Legjobb filmes jelenet:
Adam DeVine, "A tökéletes hang 2"
Chris Evans, "A Bosszúállók: Ultron kora" – NYERTES
Nicholas Hoult, "Mad Max: A harag útja"
Hailee Steinfeld, "A tökéletes hang 2"
Miles Teller, "A lázadó"
The Green Bay Packers, "A tökéletes hang 2"

Feltörekvő sztár:
Thomas Brodie-Sangster, "az útvesztő"
Cara Delevingne, "Papírvárosok" – NYERTES
Scott Eastwood, "The Longest Ride"
Taron Egerton, "Kingsman - A titkos szolgálat"
Elizabeth Olsen, "A Bosszúállók: Ultron kora"
Thomas Mann, "Me and Earl and the Dying Girl"

Legjobb filmes páros:
Jim Carrey & Jeff Daniels, "Dumb és Dumber Kettyó"
Vin Diesel, Tyrese Gibson, Dwayne Johnson, Ludacris, Michelle Rodriguez, Paul Walker, "Halálos iramban 7"
Sofia Vergara & Reese Witherspoon, "Csábítunk és védünk"
Thomas Mann & RJ Cyler, "Me and Earl and The Dying Girl"
Anna Kendrick & Brittany Snow, "A tökéletes hang 2" – NYERTES
Dylan O'Brien & Thomas Brodie-Sangster, "Az útvesztő"

Legjobb filmes csók:
Reese Witherspoon & Sofia Vergara- "Csábítunk és védünk"
Shailene Woodley & Theo James, "A lázadó" – NYERTES
Rebel Wilson & Adam DeVine, "A tökéletes hang 2"
Blake Lively & Michiel Huisman, "Adaline csodálatos élete"
Mae Whitman & Robbie Amell, "The Duff"
Jennifer Lawrence & Liam Hemsworth, "Az éhezők viadala: a kiválasztott - 1. rész"

Legjobb filmes hiszti:
Reese Witherspoon, "Csábítunk és védünk"
Lewis Black as Anger, "Agymanók"
Bryce Dallas Howard, "Jurassic World"
Anna Kendrick, "A tökéletes hang 2" – NYERTES
Melissa McCarthy, "Kém"

Legjobb nyári film:
"Agymanók"
"Jurassic World"
"Me and Earl and the Dying Girl"
"Papírvárosok" – NYERTES
"Kém"
"Terminator Genisys"

Legjobb nyári tévésztár, férfi:
Paul Rudd, "Ant Man"
Channing Tatum, "Magic Mike XXL" – NYERTES
Chris Pratt, "Jurassic World"
Nat Wolff, "Papírvárosok"
Adam Sandler, "Pixels"
Dwayne Johnson, "San Andreas"

Legjobb nyári tévésztár, nő:
Emilia Clarke, "Terminator Genisys"
Cara Delevingne, "Papírvárosok" – NYERTES
Bryce Dallas Howard, "Jurassic World"
Evangeline Lilly, "Ant Man"
Melissa McCarthy, "Kém"
Amy Poehler as Joy, "Agymanók"

TELEVÍZIÓ

Legjobb tévés sorozat:
Castle
Empire
Grace Klinika
Nashville
Hazug csajok társasága – NYERTES
The Fosters

Legjobb tévés színész, dráma
Ian Harding – Hazug csajok társasága – NYERTES
Jake T. Austin – The Fosters
Jussie Smollett – Empire
Keegan Allen – Hazug csajok társasága
Nathan Fillion – Castle
Terrence Howard – Empire

Legjobb tévés színésznő, dráma
Hayden Panettiere – Nashville
Kerry Washington – Scandal
Lucy Hale – Hazug csajok társasága – NYERTES
Maia Mitchell – The Fosters
Shay Mitchell – Hazug csajok társasága
Taraji P. Henson – Empire

Legjobb Sci-Fi/Fantasy
Arrow
Egyszer volt, hol nem volt
Sleepy Hollow
Vámpírnaplók – NYERTES
The 100
Marvel's Agents of S.H.I.E.L.D

Legjobb férfi sci-fi szereplő:
Bob Morley – The 100
Ian Somerhalder – Vámpírnaplók
Jared Padalecki – Supernatural – NYERTES
Joseph Morgan – The Originals
Paul Wesley – Vámpírnaplók
Stephen Amell – Arrow

Legjobb női sci-fi szereplő:
Candice Accola – Vámpírnaplók
Danielle Panabaker – The Flash
Eliza Taylor – The 100
Emily Bett Rickards – Arrow
Jennifer Morrison – Egyszer volt, hol nem volt
Nina Dobrev – Vámpírnaplók – NYERTES

Legjobb vígjátéksorozat:
Austin & Ally
Awkward
Girl Meets World
New Girl
The Big Bang Theory – NYERTES
Young & Hungry

Legjobb férfi szereplő, tévés komédia:
Andy Samberg – Brooklyn Nine-Nine
Anthony Anderson – Blackish
Chris Colfer – Glee
Jaime Camill – Jane The Virgin
Jim Parsons – The Big Bang Theory
Ross Lynch – Austin & Ally – NYERTES

Legjobb női szereplő, tévés komédia:
Dove Cameron – Liv and Maddie
Emily Osment- Young & Hungry
Gina Rodriguez – Jane The Virgin
Kaley Cuoco – The Big Bang Theory
Lea Michele – Glee – NYERTES
Zendaya – KC Undercover

Legjobb tévés gonosztevő:
"A," "Hazug csajok társasága" – NYERTES
Tom Cavanagh, "The Flash"
The Dread Doctors, "Teen Wolf"
Terrence Howard, "Empire"
Matt Nable, "Arrow"
Chris Wood, "Vámpírnaplók"

Legjobb tévés jelenet:
Trai Byers, "Empire"
Kat Graham, "Vámpírnaplók"
Dylan O'Brien, "Teen Wolf" – NYERTES
Sasha Pieterse, "Hazug csajok társasága"
Bella Thorne, "Scream"
Ashley Tisdale, "Young & Hungry"

Feltörekvő sztár:
Grant Gustin, "The Flash" – NYERTES
Bryshere "Yazz" Gray, "Empire"
Candice Patton, "The Flash"
Gina Rodriguez, "Jane The Virgin"
Yara Shahidi, "Black-ish"
Jussie Smollett, "Empire"

Feltörekvő tévéshow:
"Becoming Us"
"Black-ish"
"Empire" – NYERTES
"iZombie"
"Jane The Virgin"
"Younger"

Legjobb tévés pár:
Jensen Ackles & Misha Collins, "Supernatural" – NYERTES
Trai Byers, Bryshere "Yazz" Gray, Taraji P. Henson, Terrence Howard and Jussie Smollett, "Empire"
Johnny Galecki, Jim Parsons, Kaley Cuoco-Sweeting, Simon Helberg, Kunal Nayyar, "The Big Bang Theory"
Kat Graham & Ian Somerhalder, "Vámpírnaplók"
Grant Gustin & Candice Patton, "The Flash"
Ross Lynch & Laura Marano, "Austin & Ally"

Legjobb tévés csók:
Candice Accola & Paul Wesley, "Vámpírnaplók"
Nina Dobrev & Ian Somerhalder, "Vámpírnaplók" – NYERTES
Jennifer Morrison & Colin O'Donoghue, "Egyszer volt, hol nem volt"
Candice Patton & Grant Gustin, "The Flash"
Emily Bett Rickards & Stephen Amell, "Arrow"
Gina Rodriguez & Justin Baldoni, "Jane The Virgin"

Lejobb tévéműsor:
"Baby Daddy"
"Chasing Life"
"faking it"
"Scream"
"So You Think You Can Dance"
"Teen Wolf" – NYERTES

Férfi tévésztár:
Tyler Blackburn, "Hazug csajok társasága " – NYERTES
David Lambert, "The Fosters"
Ross Lynch, "Teen Beach 2"
Tyler Posey, "Teen Wolf"
Gregg Sulkin, "Faking It"
Mike Vogel, "Under The Dome"

Női tévésztár:
Troian Bellisario, "Hazug csajok társasága"
Ashley Benson, "Hazug csajok társasága" – NYERTES
Laura Marano, "Austin & Ally"
Maia Mitchell- "Teen Beach 2"
Willa Fitzgerald, "Scream"
Italia Ricci, "Chasing Life"

Rajzfilm:
Adventure Time
Family Guy – NYERTES
Gravity Falls
The Regular Show
A Simpson család
Star Wars Rebels

Reality:
American Idol
Dance Moms
Keeping Up With The Kardashians
Lip Sync Battle
MasterChef Junior
The Voice – NYERTES

ZENE

Férfi előadó:
Ed Sheeran – NYERTES
Jason Derulo
Nick Jonas
Pitbull
Sam Smith
Shawn Mendes

Női előadó:
Ariana Grande
Demi Lovato – NYERTES
Iggy Azalea
Rihanna
Selena Gomez
Taylor Swift

Srácbanda:
5 Seconds of Summer
Fall Out Boy
Imagine Dragons
Maroon 5
One Direction – NYERTES
OneRepublic

Csajbanda:
Cimorelli
Fifth Harmony – NYERTES
Haim
Icona Pop
Little Mix
The Barden Bellas

R&B/Hip-Hop előadó:
Drake
Iggy Azalea
Kanye West
Nicki Minaj – NYERTES
The Weeknd
Wiz Khalifa

Country énekes:
Blake Shelton
Carrie Underwood – NYERTES
Floria Georgia Line
Hunter Hayes
Luke Bryan
Miranda Lambert

Legjobb szám, csaj:
Ariana Grande – ‘One Last Time' – NYERTES
Britney Spears Featuring Iggy Azalea – ‘Pretty Girls'
Jessie J, Ariana Grande, Nicki Minaj – ‘Bang Bang'
Kelly Clarkson – ‘Heartbeat Song'
Meghan Trainor – ‘All About That Bass'
Taylor Swift – ‘Shake It Off'

Legjobb szám, pasi:
Mark Ronson featuring Bruno Mars – ‘Uptown Funk'
Ed Sheeran – ‘Thinking Out Loud' – NYERTES
Nick Jonas – ‘Jealous'
Shawn Mendes – ‘Stitches'
Skrillex & Diplo with Justin Bieber – ‘Where Are You Now'
Sam Smith – ‘Lay Me Down'

Legjobb szám, csapat:
5 Seconds of Summer – ‘What I Like About You'
Echosmith- ‘Cool Kids'
Fall Out Boy – ‘Centuries'
Fifth Harmony – ‘Worth It'
Maroon 5 – ‘Sugar'
One Direction – ‘Steal My Girl' – NYERTES

Nemzetközi előadó:
"Super Junior" – NYERTES
"Little Mix"
"5 Seconds of Summer"
"One Direction"
"Girls Generation"
"2NE1"

Country szám:
Carrie Underwood, "Little Toy Guns" – NYERTES
Florida Georgia Line, "Sippin' On Fire"
Hunter Hayes, "21″
Luke Bryan, "Kick the Dust Up"
Megan & Liz, "That Ghost"
Sam Hunt, "Take Your Time"

R&B/Hip-Hop Dal:
Flo Rida featuring Robin Thicke & Verdine White, "I Don't Like It, I Love It"
Rihanna, "B**** Better Have My Money"
Rihanna & Kanye West & Paul McCartney, "FourFiveSeconds"
Silento, "Watch Me (Whip/Nae Nae)
The Weeknd, "Earned It"
Wiz Khalifa featuring Charlie Puth, "See You Again" – NYERTES

Rock szám:
Fall Out Boy, "Uma Thurman"
George Ezra, "Budapest"
Hozier, "Take Me To Church" – NYERTES
Imagine Dragons , "I Bet My Life"
twenty one pilots, "Tear In My Heart"
X Ambassadors, "Renegades"

Szerelmes szám:
Ed Sheeran, "Thinking Out Loud"
Fifth Harmony, "Sledgehammer"
Little Mix, "Black Magic"
Maroon 5, "Sugar"
One Direction, "Night Changes" – NYERTES
The Weeknd, "Earned It"

Szakítós szám:
Ed Sheeran, "Don't"
Elle King, "Ex's and Oh's"
Megan Trainor, "Lips Are Movin"
Selena Gomez, "The Heart Wants What it Wants"
Skrillex & Diplo with Justin Bieber, "Where Are You Now?"
Taylor Swift featuring Kendrick Lamar, "Bad Blood" – NYERTES

Parti dal:
Mark Ronson Feat Bruno Mars, "Uptown Funk"
Rihanna, "B**** Better Have My Money
"One Direction, " No Control" – NYERTES
Zedd featuring Selena Gomez, "I Want You To Know"
Taylor Swift, "Blank Space"
Walk The Moon, "Shut Up and Dance"

Feltörekvő előadó:
Andy Grammer
Little Mix – NYERTES
Meghan Trainor
Rachel Patten
The Weeknd
Tove Lo

Legtrendibb újdonság:
Bea Miller – NYERTES
Clark Beckham
Kalin and Miles
Neon Jungle
Skate Maloley
Spring King

Legjobb együttműködés:
Britney Spears & Iggy Azalea, "Pretty Girls"
David Guetta featuring Nicki Minaj, Bebe Rexha & Afrojack, "Hey Mama"
Mark Ronson featuring Bruno Mars, "Uptown Funk"
Skrillex & Diplo with Justin Bieber, "Where Are You Now"
Taylor Swift featuring Kendrick Lamar, "Bad Blood" – NYERTES
Wiz Khalifa featuring Charlie Puth, "See You Again"

Legjobb szám, tévéműsorból:
Ellie Goulding, "Love Me Like You Do" from "50 Shades of Grey"
Empire Cast featuring Jussie Smollett & Yazz, "You're So Beautiful"
Jessie J, "Flashlight" from "A tökéletes hang 2"
Ross Lynch, Maia Mitchell, Garrett Clayton, Grace Phipps, John Deluca & Jordan Fisher – "Gotta Be Me" from "Teen Beach Movie 2"
Shawn Mendes – "Believe" from "Descendants"
Wiz Khafia featuring Charlie Puth – "See You Again" – from "Halálos iramban 7" –NYERTES

Legjobb nyári sláger:
Selena Gomez featuring A$AP Rocky, "Good For You"
Fifth Harmony featuring Kid Ink., "Worth It" – NYERTES
Demi Lovato, "Cool for the Summer"
Omi, "Cheerleader (Felix Jaehn Remix Radio Edit)"
Rachel Platten, "Fight Song"
Taylor Swift featuring Kendrick Lamar, "Bad Blood"

Legjobb nyári előadó, csaj:
Selena Gomez
Ariana Grande
Demi Lovato
Nicki Minaj
Rihanna
Taylor Swift – NYERTES

Legjobb nyári előadó, pasi:
Justin Bieber
Jason Derulo
Andy Grammer
Shawn Mendes
Ed Sheeran – NYERTES
The Weeknd

Legjobb nyári előadó, banda:
5 Seconds of Summer
Echosmith
Fifth Harmony
Little Mix
Maroon 5
One Direction – NYERTES

Legjobb nyári turné:
5 Seconds of Summer, "Rock Out with Your Socks Out"
Ariana Grande, "The Honeymoon Tour"
Ed Sheeran, "X World Tour"
Fall Out Boy & Wiz Khalifa, "The Boys of Zummer Tour"
One Direction, "On the Road Again Tour" – NYERTES
Taylor Swift, "The 1989 World Tour"

SPORTS

Legjobb férfi sportoló
Tom Brady
Stephen Curry – NYERTES
LeBron James
American Pharaoh & Victor Espinoza
Cristiano Ronaldo
Jordan Spieth

Legjobb női sportoló
The Bella Twins
Simone Biles
Danica Patrick
Ronda Rousey
Serena Williams
The U.S. Women's National Soccer Team – NYERTES

OTHER

Legjobb szelfizés:
Justin Bieber
Kylie Jenner
Kim Kardashian
One Direction – NYERTES
Rihanna
Nicole Scherzinger

Legjobb táncos
Stephen tWitch Boss
Allison Holker
Derek Hough
Les Twins
Chloe Lukasiak – NYERTES
Maddie Ziegler

Legjobb modell
Hailey Baldwin
Cara Delevingne
Gigi Hadid
Kendall Jenner – NYERTES
Karlie Kloss
Robyn Lawley

Fashion Choice: szexi csaj
Cara Delevigne
Fifth Harmony – NYERTES
Miley Cyrus
Rihanna
Selena Gomez
Taylor Swift

Fashion Choice: szexi pasi
5 Seconds of Summer
Austin Mahone
Justin Bieber
One Direction – NYERTES
Ryan Guzman
Zayn Malik

Komikus
Amy Schumer
Ellen DeGeneres – NYERTES
George Lopez
Jimmy Fallon
Jimmy Kimmel
Kevin Hart

SOCIAL

Websztár: csaj
Bethany Mota – NYERTES
Eva Gutowski ("MyLifeAsEva")
Grace Helbig
Jenn McAllister ("jennxpenn")
Lele Pons
Michelle Phan

Websztár: srác
Felix Kjellberg ("PewDiePie")
Cameron Dallas – NYERTES
Joey Graceffa
Ryan Higa
Matthew Espinosa
Tyler Oakley

Websztár: komédia
The Janoskians
Colleen Ballinger ("Miranda Sings") – NYERTES
Lilly Singh ("Superwoman")
Josh Peck
Dude Perfect
Nash Grier

Websztár: zene
Christina Grimmie
Sam Tsui
Jack & Jack
Shawn Mendes – NYERTES
Tori Kelly
Lindsey Stirling

Websztár: szépség/divat
Bethany Mota
Michelle Phan
Zoe Sugg ("Zoella") – NYERTES
Rachel Levin ("RCLBEAUTY101″)
Andrea Brooks ("Andrea's Choice")
Ingrid Nilsen ("Missglamorazzi")

Közösségi média király
Bruno Mars
Jimmy Fallon
Justin Bieber – NYERTES
Justin Timberlake
LeBron James
Pitbull

Közösségi média királynő
Caitlyn Jenner – NYERTES
Katy Perry
Miley Cyrus
Nicki Minaj
Selena Gomez
Taylor Swift

Lejobb Twitter
Justin Bieber
Justin Timberlake
Katy Perry
Shakira
Taylor Swift
Lady Gaga

Legjobb Vine
Logan Paul
Brittany Furlan
Cameron Dallas – NYERTES
Josh Peck
Lele Pons
Matthew Espinosa

Legjobb Instagram
Ariana Grande – NYERTES
Beyonce
Justin Bieber
Kim Kardashian
Kylie Jenner
Selena Gomez

Legjobb YouTuber
Bethany Mota
Connor Franta
Jenna Mourey ("Jenna Marbles")
Kian Lawley ("SuperKian13″) – NYERTES
Lilly Singh ("Superwoman")
Tyler Oakley

Legjobb rajongótábor
#5SOSFAM
#Directioners
#ELF – NYERTES
#Harmonizers
#LittleMonsters
#Lovatics

2015. augusztus 18. kedd

Cipőket tervez Zendaya

A 18 éves tehetség már most bebiztosította jövőjét, hiszen több lábon áll: színészkedik, énekel, táncol és modellkedik, most pedig dizájnerként is kipróbálja magát, ugyanis saját cipőkollekciót dob piacra.

 

Már korábban lehetett hallani itt-ott pletykákat arról, hogy divattervezésre adta fejét Zendaya Coleman, egy héttel ezelőtt viszont bebizonyosodott, hogy valóban új téren próbálja ki magát a fiatal Disney-üdvöske, ugyanis New Yorkban lerántotta a leplet legelső cipőkollekciójának darabjairól.

Bár stylistjával, Law Roachcsal közösen megálmodott kreálmányai csak jövő tavasztól lesznek kaphatóak az üzletekben, a bemutató sok kíváncsi szemet vonzott a helyszínre, így temérdek fotó került nyilvánosságra a nagy napról. Emellett kiderült az is, hogy a kollekció a Daya nevet viseli, ami a 18 éves tehetség egyik családjától kapott beceneve.

Olyan cipőket akartam, amik önmagukért beszélnek. Ha a vásárlók nem is tudják, hogy ki a fene vagyok, ez pedig valószínűleg legtöbbjükre jellemző lesz, a cipőket akkor is imádni fogják. Nem azt akarom, hogy azért vegyék meg őket, mert Zendaya-cipők. Mindenki számára készültek – osztotta meg a FootwearNews-zal.

A kollekcióban élénk sárga, fukszia, kobaltkék és egyszerű fekete vagy éppen krémszínben pompázó magassarkúk, saruk, papucsok és néhány edzőcipő is megtalálható, mivel minden darabot a színész-énekesnő saját stílusa inspirált.

Az egyik legnagyobb dolog, amire a korabeli lányokat bíztatja, hogy nincs semi gond azzal, ha magassarkút hordasz, amikor alapból magas vagy. Nem baj, ha te vagy a legmagasabb lány a szobában – árulta el Law, majd Zendaya hozzátette: Repülőtérre menet nem az a fajta vagyok, aki magassarkút visel. Ezt sosem fogom megtenni. De ha egy rendezvényre megyek, sosem fogtok lapos cipőben látni. Szeretek magas lenni a vörös szőnyegeken.

 

 

2015. augusztus 18. kedd

Klippremier: Hailee Steinfeld – Love Myself

Megérkezett a 18 éves színésznő debütáló dalához, a Love Myselfhez készült videoklip is.

Egy héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra a legelső stúdióalbumát beharangozó Love Myself címet viselő dalt Hailee Steinfeld, mely szinte osztatlan sikert aratott a rajongóknál. A mai napon pedig megérkezett a hozzá forgatott egyszerű, ám annál vidámabb hangulatú kisfilm is, amit Hannah Lux Davis rendezett.

A videóban az énekesnővé avanzsált színésznő egy épület tetején énekel és táncol különböző dögös szerelésekben. Közben pedig láthatunk utcán sétáló embereket is, akiknek többsége nem tud elmenni a klip kedvéért felállított tükör mellett anélkül, hogy ne ellenőrizné le magát, táncolna vagy dobna csókot. Később maga Hailee is csatlakozik az emberekhez a #lovemyself hashtaggel díszített tükörnél és együtt táncolnak.